A Revolut alapítója és vezérigazgatója, Nik Sztoronszkij a Financial Timesnak adott interjúban beszélt a bank jövőjéről és arról a filozófiáról, amellyel a világ egyik legértékesebb startupját, egy alacsony kockázattal működő globális bankot építi - számolt be a Financial Times.
Portfolio
2026. szeptember 21. 08:47
Az orosz születésű, ma már brit állampolgárságú Sztoronszkij számára az utóbbi hónapok különösen jól alakultak. A Revolut márciusban – öt évnyi várakozás után – megkapta a brit bankengedélyt, majd nemrég a francia hatóságok is zöld utat adtak a cégnek, amit az amerikai OCC jóváhagyása követett. A társaság, amely ma már 80 millió ügyfelet szolgál ki 40 országban, 115 milliárd dolláros cégértékével Európa messze legsikeresebb fintech startupja, alapítójának személyes vagyona pedig 33 milliárd dollárra rúg.
Sztoronszkij karrierjét a Lehman Brothersnél és a Credit Suisse-nél kezdte részvényderivatív-kereskedőként – mára mindkét intézmény megszűnt. Ezek az évek meghatározónak bizonyultak, hiszen a Lehmannál tapasztalt hatalmas kockázatvállalás és a Credit Suisse-nél látott belső hatalmi harcok arra tanították, hogy a komplex ügyletekben rejlő kockázatot kerülni kell. Ezt az elvet ültette át a Revolutba is, amelyet 2015-ben alapított, eredetileg a hagyományos, drága devizaváltási szolgáltatások alternatívájaként.
A Revolut üzleti modellje radikálisan eltér a hagyományos banki működéstől. A hitel-betét arány mindössze 6 százalék, szemben az iparági átlagot jelentő nagyjából 100 százalékkal, és Sztoronszkij szerint ez legfeljebb 10-20 százalékra emelkedhet. A mérlegre vett hiteleket is értékesítik vagy értékpapírosítják. Az alacsony kockázatú, tőkekímélő modellnek köszönhetően a sajáttőke-arányos megtérülés 40-50 százalék, ami a legjobban teljesítő versenytársak mutatójának is a duplája.
A tőzsdére lépés lehetősége két éven belül, akár 200 milliárd dolláros cégérték mellett, New York-i és londoni kettős tőzsdei bevezetéssel merült fel.
Sztoronszkij szerint Európából is lehet világméretű vállalatot építeni, bár a tőkéhez jutás nehezebb, a szabályozás szigorúbb, a piacok pedig szétaprózottak. Előnyt jelent viszont a tehetséges munkaerő jelenléte és az alacsonyabb bérköltség az Egyesült Államokhoz képest. A geopolitikai feszültségek – az orosz–ukrán háborútól az amerikai–kínai rivalizálásig – ugyanakkor komolyan akadályozzák a több mint 100 országban jelen lévő globális lakossági bank megteremtésének célját, különösen a szankciós környezetben. A Revolut múltja sem makulátlan: 2021 és 2023 között bevételeinek eredete miatt könyvvizsgálói vitába keveredett, tavaly a hiányos pénzmosás elleni ellenőrzések miatt bírságolták meg, az interjú napján pedig kiberbűnözők csalták ki több száz vagyonos ügyfél adatait a bank munkatársaitól.
A mesterséges intelligencia egyre központibb szerepet játszik a Revolut működésében, hiszen az ügyfélszolgálat, a pénzügyi bűncselekmények felderítése és a keresztértékesítés terén egyaránt alkalmazzák. Sztoronszkij emellett két kockázati tőkealapot is indított QuantumLight I és II néven, összesen 850 millió dollár értékben, amelyeknél a befektetési elemzés nagy részét szintén mesterséges intelligencia végzi. Saját bevallása szerint az egészségügyi technológia területén is vannak projektjei.
Címlapkép forrása: Shutterstock
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Megtámadták a Revolutot, de nem enged a zsarolóknak a fintech | 0 | 6.05 | 17-09-2026 |
| 2 | Revolut: Digitalbank geht frühestens 2028 an die Börse | 0 | 10.42 | 20-04-2026 |
| 3 | Revolut: Wie die britische Digitalbank zur ersten echten Weltbank werden will | 0 | 7.94 | 21-01-2026 |
| 4 | Миллиардер Николай Сторонский может стать одним из богатейших людей мира | 0 | 9.17 | 20-08-2026 |
| 5 | Svájci banklicencet szerezne a Revolut | 0 | 9.7 | 16-09-2026 |
| 6 | Csőstül jönnek az újdonságok a fizetéseknél: érkezhetnek a revolutos ATM-ek Magyarországra, történelmi szinten a digitális fizetés | 0 | 10.98 | 21-09-2026 |
| 7 | Már százezrek várnak a Revolut legújabb dobására: rábólintott a hatóság az engedélyre Kolumbiában | 0 | 6.69 | 15-09-2026 |
| 8 | Forbes сообщил о новом долларовом миллиардере из России | 0 | 0 | 16-02-2020 |
| 9 | Fintech-Urgestein: „Ich habe Revolut lange unterschätzt“ | 0 | 14.52 | 06-05-2026 |
| 10 | Эклектичная бизнес-модель и амбиции суперприложения: куда движется Revolut | 0 | 18.86 | 20-09-2026 |