Az énekes egész családját megviselték a történtek.
A csütörtöki események után péntek reggel az édesanyjával ment iskolába Gudics Máté kislánya. A Megasztár 2024-es győztese elárulta, hogy rendkívül megviselte az egész családot az emberrablási kísérlet.
Mint arról csütörtökön beszámoltunk, egy idegen férfi egy szürke autóból szólította meg Gudics Máté kislányát Bicskén, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola közelében. A férfi arra kérte, hogy üljön be mellé, a gyermek azonban nemet mondott, és azonnal az iskola épületébe futott. Gudics Máté felesége, Nikolett a FEOL-nak elmondta: a kislány sírva, zaklatottan érkezett meg az iskolába, majd beszámolt a történtekről az osztályfőnökének, aki értesítette őket.
Iskolába menet szólították le egy autóból Gudics Máté kislányát. Fotó: Gábor ZoltánA történtek kapcsán Gudics Máté elárulta, hogy általában reggelente autóval viszi iskolába a két gyermekét, majd az óvoda parkolójában elköszön a nagyobbik lányától. Az óvoda és az iskola mindössze 25–30 méterre van egymástól, ezt a rövid utat a kislány már önállóan szokta megtenni, és délutánonként hazafelé is egyedül jár, így sokkolta őket az emberrablási kísérlet.
A történtekről a rendőrséget, valamint Bicske polgármesterét, Bálint Istvánnét is értesítették. A hatóság soron kívül intézkedett, és sűrűbb járőrözést ígért az iskola környékén a reggeli és a délutáni időszakban.
Rendkívül megviselte az emberrablási kísérlet Gudics Máté családjátAz énekes péntek délelőtt a Blikknek elárulta, hogy az egész családot megviselte az eset.
A kislányunk jól van, de azért az érződik, hogy őt és mindannyiunkat megviseltek a történtek. Most úgy látom, egy darabig biztosan stresszben leszünk, nehezen fogjuk kiheveri ezt az egészet. A gyermekünk ettől függetlenül ma is elment az iskolába, az édesanyja kísérte el egészen a bejáratig
- mondta Gudics Máté.
A szülők most abban reménykednek, hogy a környéken egy kamera rögzítette a történteket, így tudják azonosítani az elkövető autóját.
Manapság bekameráznak szinte minden közterületet, nagyon bízom benne, hogy meg lehet találni azt az autót, aminek a színéről és a méretéről is egészen pontos leírást tudott adni a kislányom. Remélem, sikerrel jár a nyomozás. A feleségemet is többen keresték egyébként, hogy miben segíthetnek, és közben több helyről hallottuk azt is, hogy volt már hasonló eset a környéken, csak az érintettek nem jelezték senkinek.
Az énekes most arra is fel szeretné hívni a figyelmet, hogy a szülőknek beszélniük kell az ilyen dolgokról a gyermekeikkel.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Házasság első látásra: „Te egy beteg ember vagy” – Tücsi édesanyja nem kímélte lányát | 0 | 7.35 | 25-09-2026 |
| 2 | Évek óta ott feküdt a holttest: sokkoló felfedezés egy lakásban | 0 | 7.51 | 24-09-2026 |
| 3 | Szinte ragyogott a kifutón Bódi Margó és Gina: Bódi Guszti felesége és menye igazi modellként vonultak – Galéria! | 5 | 3 | 15-07-2026 |
| 4 | 8 gyermek került kórházba az iskolai menza után: vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal | 0 | 12.31 | 25-09-2026 |
| 5 | Megérezte a bajt a terhes anya: 2 éves kisfia lett a még meg nem született babája hőse | 0 | 12.31 | 02-08-2026 |
| 6 | Tragikus módon meghalt egy 3 éves kisfiú | -10 | 5 | 21-07-2026 |
| 7 | Felfoghatatlan baleset: saját fiát gázolta halálra az anya | -10 | 5 | 08-07-2026 |
| 8 | Kiss Kató is segíti gyászukban az autóbalesetben elhunyt fiatal fiú családját – Bendegúz üzent édesanyjának | 0 | 5 | 21-07-2026 |
| 9 | „Nemcsak szóban bántottak” – Hegyes Berci kitálalt az iskolai zaklatóiról | -5 | 5 | 19-07-2026 |