Halálos baleset történt szombaton Kisújszállás külterületén.
Halálos baleset történt szombaton Kisújszállás külterületén.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 4. számú főút 151. km szelvényénél, Kisújszállás külterületén. A Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság közleménye szerint eddig ismeretlen okból két személyautó ütközött össze, aminek következtében az egyik jármű az út menti bozótosban állt meg, a másik jármű megpördült és a tetejére borult. Az baleset során egy fő a gépjármű alá szorult, egy fő pedig az ütközés következtében kirepült a járműből.
Halálos baleset KisújszállásnálAz esethez a kisújszállási egység lett riasztva, amely kiérkezés után további tűzoltó és mentő egységeket kért a helyszínre. Az egységek feszítő hengerek és feszítő vágó berendezés segítségével kezdték meg a beszorult személy kiszabadítását, amivel egy időben stabilizálták a járművet az elmozdulás ellen. A sikeres kiemelés után a sérültet átadták a mentők részére, akik emeltszintű elláttásban részesítették.
A balesetben egy fő súlyosan, egy fő könnyebben sérült, illetve egy személy életét sajnos már nem tudták megmenteni.
A mentés és a helyszínelés teljes útzár mellett zajlott.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Videón, amint egy luxusautó ripityára tört három parkoló járművet Siófokon | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 2 | Lábbal hajtotta a rollert, mégis megtörtént a baj Tatabányán – fotók a balesetről | 0 | 7.23 | 26-09-2026 |
| 3 | "Halkan énekeltem a hatéves kislányomnak, a karjaimban halt meg" | 0 | 8.4 | 26-09-2026 |
| 4 | Figyelem, veszélyforrás! Ezért nehezebb ősszel az autóvezetés | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 5 | Csoportosan megerőszakoltak egy nőt egy migránsokat szállító hajón a tengeren, a kisgyereket pedig a vízbe dobták, mert sírt | 0 | 4.84 | 27-09-2026 |
| 6 | A tömegjelenettel nem ért véget: ez történt Szoboszlai Dominik és az egyik ukrán között a meccs után | 0 | 6.64 | 26-09-2026 |
| 7 | В Жуковском произошло крупное ДТП | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 8 | Mentő érkezett a pályára, félbeszakadt a vármegyei meccs egy súlyos sérülés miatt | 0 | 7.66 | 26-09-2026 |
| 9 | Elektromos rollerrel menekült a rendőrök elől egy 13 éves fiú – videó | 0 | 12.84 | 26-09-2026 |